VERSENYEK

Társulatunk a fellépések mellett évek óta hazai versenyeken is sikeresen szerepel, valamint nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő helyezéseket ér el. Táncosaink körében nem mindenki vágyik a versenyzés izgalmára, ezért úgy alakítottuk ki csoportjainkat, hogy hobbi szinten is kikapcsolódást nyújtson a tánc, a mozgás öröme, de a versenyezni vágyók is összemérhessék tudásukat a nekik legmegfelelőbb amatőr, vagy akár profi szinten.

Szakmai tapasztalatunk alapján az a véleményünk, hogy a versenyzés világának neki vágni csak szorgalommal, kitartással és persze kellő alázattal szabad. Ez érvényes mind gyerekre, edzőre és szülőre egyaránt. A versenyzőnek támogatásra van szüksége a család és a tánctanár részéről is, de egy bizalomnak is ki kell alakulnia, mely szerint a család bízik az edzőben, a szakmai elhivatottságában és ezért megadja azt a jogot, hogy az edző döntsön mikor kell kezdeni a versenyzést, milyen gyakorisággal, mely versenyen vegyen részt a táncos és az elért eredmény tudatában egy csapatként hogyan döntsenek a további felkészülésről.